JAAAAAAAAAAJ avagy mindig a nehezet húzom ki...

Áááááááááááááááááááááááááááááá.... Nem hiszem el... Ennyire szerencsétlen már tényleg nem lehetek.
Kezdjük megint a gyökerektől: általános iskola. Akkor még szorgalmas kis diák lévén, óráról órára tanultam. Minden alkalommal felelet volt, és engem soha nem hívtak ki. Egyszer ezt megelégeltem, és nem tanultam meg történelemből a Zrínyis cuccot. Hááát persze hogy én feleltem... És ez innentől fogva mindig így ment. Na, de hagyjuk is a lényegtelen dolgokat.
Tavaly érettségiztem ugye. Na, hát gimiben már nem voltam szorgalmas diák :-) Persze az érettségire keményen készültem (úgy egy hetet...). Magyarból tudtam is mindent, csak Jókait nem, mert az ő művei valahogy nem állnak közel a szívemhez, annak ellenére hogy nagyon szeretem a romantikát. A történelem tételeket sorban tanultam meg, a végén lévőket már alig tudtam, és az utolsó tételt húztam ki, ami a hidegháborúról szólt (mellesleg a törim lett a legjobb).
Gondolom sokan vannak még így rajtam kívül: akármennyire is tud mindent az ember, valahogy mindig sikerül kifognia azt amit a legkevésbé.
Nincs ez másként az egyetemen sem. Pannon Egyetem (néhai Vegyipari Egyetem- Mérnöki kar :P Hát igen... elég kemény. Szóbeli vizsgák közül a legmaradandóbb élményem, mikor jogból megbuktam. Természetesen a legnehezebb témakörről kellett számot adnom. Sírva mentem haza, alig volt pofám bemenni a következő vizsgára. Nem tanultam semmit azóta, hiszen már mindent tudtam, csupán azt az egyetlen témakört kellett átnéznem. Kaptam a sok biztatást, hogy mindegy miről, csak egyfolytában és határozottan beszéljek. Végül négyes érdemjeggyel távoztam. :-) A másik élmény most történt a hetekben: annak ellenére hogy egy napig tartott az atomenergetika vizsgára való felkészülésem, nagyjából minden ismeretet sikerült elsajátítanom. Kivéve talán egyet, amire vizsga előtt negyed órával jöttem rá. Két témakörből kellett felelnem. Igen: az egyik a dekontamináció volt - tudtam hogy van olyan hogy AP-citrox eljárás, és olyan is hogy Siemens-eljárás, de hogy mi az, a mai napig sem tudom -, a másik szerencsémre a nukleáris fűtőanyag ciklus volt, amiből mindent tudtam. :D Pontosan így jártam ma is. Ez nem egyetemi vizsga volt, hanem egy fizika érettségi. Ajj-ajj. Lehet nem kellett volna bevállalni. Minden tételt szépen kidolgoztam, szépen megtanultam, még anya is segített :D Húzni kellett egy borítékot. Nagyon szuggeráltam, hogy dinamika, kinematika vagy atomfizika legyen, de sajnos nem hallgatott rám: valami váltakozó mágneses lófüle volt. Elfehéredett előttem minden. Belenéztem a függvénytáblázatba (mert ugye lehetett használni!), tudtam volna belőle valamicskét kisajtolni, de hát nem vagyok bölcsész, minek magyarázzak meg olyan dolgot, amit nem értek. Szóval póttétel: vagy kihúzok megint valami elektros dolgot, vagy szerencsém lesz. És jeeeeeeeee! Radioaktivitás :P Mennyei érzés volt látni a tanár arcát, mikor kiült rajta a döbbenet, hogy tudok pár olyan dolgot, amit még ő sem. Aztán nagy szomorúan hazajöttem, és láttam neptunban, hogy meglett a fizika gyakorlatom végre. :)
Lényeg a lényeg: levontam megint a híres tanulságot, mégpedig hogy ezentúl beosztom az időmet, időben nekiállok tanulni. :D (De nem úgy mint a holnaputáni mechanika elmélet vizsgára - csak szerencsém lesz... :D)